Lelki dolgok: a megbocsátás

Ez az a témakör, ami azt hiszem, mindannyinkat foglalkoztat. Már csak azért is, mert előfordul, hogy mások ármánykodásának vagy saját naivságunknak áldozatai leszünk, s mikor kihasználva, elárulva érezzük magunkat, nehezünkre esik megbocsátani.

Akkor is, ha tudjuk, hogy a dolgokon felül kell emelkedni, hiszen ez az egyik legfontosabb ahhoz, hogy egészséges életet tudjunk folytatni.

Elvégre az egészség nem csak a testi jólétből, hanem a gondolati jólétből is áll. Ez utóbbi pedig csak a destruktív, negatív gondolatok és események elengedésével lehetséges.

Persze előfordul, hogy mások jó szándéka, s saját józan belátásunk ellenére is félreismerünk valakit és félreértünk egy helyzetet. Hiszen aki az egyik pillanatban a barátunknak tűnik, a következőben már lehet az ellenségünk is. Csak mert mások a nézeteink, vagy valami fontosban nem értünk egyet. Ez különösen akkor esik rosszul, ha nem számítottunk arra, hogy cserben hagy értékítéletünk és helyzetfelismerő képességünk. Hiába minden igyekezet, hogy minden oldalról megvizsgáljunk egy adott problémát, mindenre nem tudunk felkészülni.

Ezért jobb, ha tévedéseinket az életünk jobbá tételére szolgáló lehetőségeinknek látjuk, és nem okot adunk magunknak az utálkozásra/gyűlöletre, az emberekkel szemben.

Már csak azért sem, mert az ilyen helyzetek okkal jönnek az életünkbe. Tanító jellegük van, mert nélkülük nem tudjuk emberismeretünket és helyzetfelismerő képességünket fejleszteni. Akár mi követtünk el hibát, akár valaki más a környezetünkben, ezt nem árt észben tartani. Mint ahogy azt is, hogy:

Ezért is lenne fontos megtanulnunk megbocsátani magunknak és másoknak. Mert míg szorongunk, mérgelődünk és tépelődünk, magunkat bántjuk leginkább. Elvégre megrekedünk egy olyan ponton, ahol csak fájdalom és kisebb-nagyobb betegségek járnak nekünk mindaddig, amíg el nem fogadjuk és meg nem tanuljuk elengedni a rossz mintát.

Ám megbocsátani a „megbocsáthatatlant” az egyik legnehezebb lecke. Hiszen jóságot kell tanúsítani hozzá olyanokkal szemben, akik megbántottak, megaláztak, elárultak minket, és ez nehezen megvalósítható a gyakorlatban.

Akkor is, ha már jó néhány módszer létezik arra, hogyan lehet megbocsátani, elengedni a múlt fájdalmát. Mert bármennyi könyv, cikk is született ezekről, még mindig nem tanultuk meg, hogy a nehézségeket tulajdonképpen mi magunk generáljuk, s ahogyan megteremtettük őket, úgy el is tudnánk (ha akarnánk) tüntetni őket az életünkből akár egy szempillantás alatt. Persze ehhez hit és akarat kellene. No meg az önszeretet képességei is, hogy totálisan megvalósulhasson.

Elvégre, ha szeretjük önmagunkat, akkor képesek vagyunk megbocsátani magunknak és másoknak is. Hiszen vélt vagy valós hibái mindenkinek vannak. Senki sem tökéletes, és az emberek általában próbálják a lehető legjobbat adni maguknak és másoknak. Csakhogy, ami az egyikünknek elfogadható cselekedet és viselkedés, az a másikunknak már az elveibe ütközik.

Különbözőek vagyunk, eltérő ideákkal és elvárásokkal, ami sokszínűségünket hűen tükrözi. Mind követünk el hibákat, s szeretnénk olykor visszafordítani az idő kerekét, hogy kitöröljünk belőle néhány igazán rossz döntést. Ennek persze semmi értelme nem lenne, hiszen a cél az, hogy tanuljunk mindabból, amit elrontottunk. Elvégre: Csak az tud szívből megbocsátani, aki képes magának is megbocsátani és tanulni mindenből. S ez egy igen fontos lecke mindannyiinknak.

Ezért is fontos megérteni, hogy vannak emberek, akik azért jönnek az életünkben, hogy megtanuljunk nekik, és önmagunknak megbocsátani. S hogy felismerjük, hogy a destruktív érzésekkel csak magunknak ártunk. Persze mikor elárulnak, kihasználnak minket, nem ez jut eszünkbe azonnal. Pedig jobb lenne, mert a történteken már nem tudunk változtatni, csak azon, hogyan gondolunk rájuk és mit tanulunk belőlük, hogy fejlődjünk azáltal, hogy megbocsátjuk, de nem felejtjük azt, ami történt…

Forrás: miragemagazin.hu